VENDÉG TÁJÉKOZTATÁSA SZEMÉLYES ADATOK KÖTELEZŐ RÖGZÍTÉSÉRŐL

Kedves Vendégeink

2021. január 1-jén hatályba lépett a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény módosítása, amely kötelezi a szálláshely-szolgálatót, hogy a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevők törvényben meghatározott adatait a Kormány által kijelölt tárhelyszolgáltató által biztosított tárhelyen rögzítse a törvényben meghatározott célból.

A fentiek értelmében 2021. szeptember 01-től csak azon vendégeket fogadhatjuk szálláshelyünkön, aki érvényes személyazonosító okmánnyal rendelkeznek:

Személyigazolvány

Vezetői engedély

Útlevél

A fenti rendelkezés a 18 év alatti gyermekekre is érvényes, így kérjük, hogy még indulás előtt győződjetek meg róla, hogy a gyerekek is rendelkeznek az utazáshoz szükséges okmánnyal.

14 év alatti gyermekek esetében nem szükséges az okmányt bemutatni, a gyermek képviselőjének nyilatkozata alapján is rögzíthetjük az adatokat.

Az okmányokat, érkezéskor, a recepción szükséges bemutatni és az azokon szereplő információkat a recepciós kollégák egy ún. okmányolvasó szkennerrel rögzítik a rendszerünkben. Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltatást kötelesek vagyunk megtagadni.

Házirend négylábú vendégeinknek

Vendégházunk állagmegóvása érdekében kérjük az alábbi szabályok betartását:

A kis kedvencek nem aludhatnak az ágyban, nem fekhetnek a kanapén!

A gazdi köteles a kutyusok által esetlegesen okozott kárt megfizetni ( ágynemű csere, dísztárgyak, berendezési tárgyak megrongálása)!

Az udvar használata korlátlan, de az ürüléket nylonzacskóba szedve kérjük a kukába dobni! ( ennek be nem tartását is a gazdira terheljük)

Az udvaron ne hagyják egyedül, felügyelet nélkül a négylábúakat, mert esetlegesen zavarhatják a többi apartman teraszán tartózkodó vendéget!

Köszönjük

 

Foglalási rend

Foglalás menete:

A foglalást előzetesen név, e-mail cím, telefonszám és lakcím megadásával rögzítjük.
A szolgáltatás teljes díja érkezés előtt 3 nappal fizetendő átutalással. Előre egyeztetve a helyszínen készpénzben.

Lemondási feltételek:

Amennyiben a lemondás vagy módosítás legkésőbb az érkezés napja előtt 7 nappal megtörténik, lemondási díj nem kerül felszámításra.

Amennyiben a lemondás vagy módosítás határidőn túl történik, illetve meg nem jelenés esetén  a teljes foglalásidíj fizetendő.
A szállásokat minimum 2 éjszaka, főszezonban minimum 3 éjszaka esetén tudják igénybe venni.

Főszezon / előszezon:

Kiemelt időszakokban és főszezonban áraink eltérhetnek a fentiektől, kérje ajánlatunkat!

Főszezon: Június 01-től - Augusztus 31-ig.

Kiemelt időszakok: Állami ünnepek, Március 15., Húsvét, Pünkösd, Október 23., Augusztus 20, Karácsony, Szilveszter, stb.

 

Vissza